A „kandallós szobából” balra egy kisebb, az úgynevezett „rádiós szobába” lépünk. Szemben áll a Szégyenkező (1923), arcát a nézőtől – a modellre figyelő szobrász elől – szégyenlősen elfordító, s két kezével is takaró, életnagyságú márványaktja. A másik oldalon egy asztalkán ismét egy pirobazalt büszttel, a kegyetlen keresztényüldözéseivel elhíresült Néró császár (1924) feketére égetett portréjával találkozunk. Bory nem a közhiedelem őrültjét fogalmazta meg.
A húsos, már táskásodó, élveteg arcból nagyon is határozott, önmagával és hatalmával – amelyre egyértelműen utal a kopasz fejet díszítő babérkoszorú – elégedett szempár néz reánk. A családi legendárium szerint a Néróra nagyon emlékeztető téglagyárost formázta meg valójában. A szoba hátsó fala előtt oszlopos díszű, eklektikus tálalószekrényen apró kisplasztikák egész sorát vehetjük szemügyre. Már kifelé tartva a szobából, az ajtónál érdemes kicsit ismét megállnunk.
A falon a Bory-gyűjteménynek olyan remekeit látjuk itt együtt, mint Csók István (1865–1961) Balaton című képe a kékbe-zöldbe játszó, talán éppen a hajnali párából finoman a fényre táruló, csodás víztükörrel, és a sokat, sokfelé utazó Reissman Károly Miksának (1856–1917) a legendás szicíliai Taorminát megörökítő kompozíciója. Itt látjuk Rakssányi Dezsőnek azt a képét, amely Bory Jenő műtermét ábrázolja még eredeti funkciójában. Az ajtó mellett Boryné ikerlányairól festett képei láthatók.
Bory Ilona egész alakos sárga báliruhás képe, mellete ikerhúga Klára portréja.