Menu

BORY-VÁR

Képtár – Sárga szoba

A nagy teremből tovább, hátrafelé menve jutunk az úgynevezett „sárga szobába”. Az ablak előtt, alacsony posztamensen helyezkedik el a Zsuzsanna a fürdőben (1922) című, földre kuporodó, s magát – a leskelődők ellen védekezve – gazdag redőzésű lepellel takaró,

A nagy teremből tovább, hátrafelé menve jutunk az úgynevezett „sárga szobába”. Az ablak előtt, alacsony posztamensen helyezkedik el a Zsuzsanna a fürdőben (1922) című, földre kuporodó, s magát – a leskelődők ellen védekezve – gazdag redőzésű lepellel takaró, finom eleganciával mintázott egészalakos, feketére égetett pirobazaltból kivitelezett akt. A pirobazaltnak színes, mázas változata lett a festőbarát feleségéről, Nádler Róbertnéről (1926) készült föltűnő elevenségű, derűt sugárzó portrénak az anyaga.

Ugyanitt, egy öreg zongorán tekinthető meg Prohászka Ottokárnak, az 1927-ben elhunyt székesfehérvári püspöknek Bory Jenő által készített, fehér gipszbe öntött halotti maszkja is. A „sárga szobából” balra még egy kisebb szobácska nyílik, amelyben, a Szégyenkező egy újabb példányán kívül, figyelmet érdemel a festőművész Balló Ede portréja. Balló barátja és tanártársa volt Borynak, de bizonyára egyfajta példát is jelentett számára a „régiek” föltétlen tiszteletével.

Balló Ede (1859–1936) ugyanis elsősorban mint Velazquez és a németalföldi nagymesterek ismerője, képeiknek másolója vált híressé. Hatalmas másolatgyűjteményével a Szépművészeti Múzeumot gazdagította. Ebben a hátsó szobában látható a Bory család családfája is. ‹ Képtár – Műterem fel Százoszlopos udvar ›

Galerie

Galerie

Les détails du château en grand format, dans une composition dense proche de la page d’accueil.

Confidentialité

Les cookies nécessaires sont toujours utilisés pour le fonctionnement du site. Tripadvisor et YouTube ne sont chargés que si vous acceptez les cookies optionnels.

Politique de confidentialité et cookies