Menü

BORY-VÁR

A BORY-VÁR

Kevés olyan művészt ismerünk, aki még életében felépítette saját emlékművét és múzeumát, közéjük tartozik Bory Jenő.

Kevés olyan művészt ismerünk, aki még életében felépítette saját emlékművét és múzeumát, közéjük tartozik Bory Jenő. A vár története 1912-ben kezdődött, amikor Bory Jenő a Székesfehérvár melletti Mária-völgyben megvásárolta azt az egyholdnyi területet, ahol eleinte csak egy kis présház állt, hogy a nyári szünetet családjával ott tölthesse. Ezt követte az első világháború kitérője, az elmaradt építészeti megbízás (Szarajevói Ferenc Ferdinánd fogadalmi templom és Zsófia-otthon), mely az itthoni építkezés megkezdésére sarkallta.

Bory Jenő saját műalkotásának tekintette a várát, nem annyira épületnek, mint inkább szobornak. Háza összefoglaló tervek nélkül, évről-évre fejlődött, terjeszkedett. A számos díszítménnyel ellátott, túlméretezett lakóház a magyarországi szimbolikus építészet különös példája. A vár alaprajza is szimbolikus, két eszmei centruma: a hitvesi szeretet kápolnája és a műterem, Bory Jenő életének két sarkalatos pontját jelképezik. Az épületben több száz, a legváltozatosabb technikával készült szobor található. A falakat elborítják a festmények.

A vár külső és belső tereiben a legváratlanabb helyeken tűnnek fel a mozaikok, üvegfestmények, díszkutak. Nem a rajzasztalon születtek meg az épületek, hanem a helyszínen alakultak ki az alapeszme költői részletei. Bory, a tervező építész volt az építésvezető, a pallér, a kőműves is. Néhány egyszerű munkással 1923-tól haláláig építette, bővítette ezt a csodás alkotást. A vár kazamatájától a kilátótornyokig 30 méter a magassága. Hét torony, harminc kisebb-nagyobb helyiség, köztük három műterem, mindenütt szobrok, képek, régiségek, műtárgyak.

A vár százoszlopos udvarának körbefutó folyosóin a magyar történelem nagy alakjai, hősök, dalnokok és királyok sorakoznak Álmos ősvezértől Tinódi Lantos Sebestyénig. Alsókert A rózsakert és a művészgaléria Elefántudvar Képtár Százoszlopos udvar Alsókert ›

Galerie

Galerie

Großformatige Details der Burg, dicht gerahmt im visuellen Rhythmus der Startseite.

Datenschutz

Notwendige Cookies werden immer für den Betrieb der Website verwendet. Tripadvisor und YouTube werden nur nach Zustimmung zu optionalen Cookies geladen.

Datenschutz- und Cookie-Hinweise